Olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok magyar párbajtőrvívó, az egyik legsikeresebb magyar párbajtőröző a sport történetében.
"A párbajtőr is egy szúrófegyver, viccesen mondva valahol „rokonszakma” a kettő. A véradástól nem félek, az elsőnél még tartottam a szúrástól, de leküzdöttem, és azóta rendszeresen adok vért.
Én azt szeretem, ha a saját eszközeimmel, saját erőmből tudok segíteni annak, akinek szüksége van rá. Felemelő érzés, amikor megjön az SMS. Győzelem ez, tudom, hogy egy betegen segítettem és felhasználták a véremet.
2014-ben lettem katona, ott aztán a bajtársakkal mentünk vért adni, emlékszem, alakzatban vonultunk a véradásra, utána meg még fociztunk is egy kicsit. Az alapkiképzés egyik nagy közösségi élménye volt, mindenkinek.
Abszolút erre törekszem. Rendkívül fontos számomra a csend, a béke. A páston is kiegyensúlyozottnak kell lennem, a magánéletben sem tudnék más lenni. A természetben találom meg az erőket, amik megnyugtatnak. Ezért nagyon fontos számomra, hogy a környezetem is tiszta, harmonikus legyen. Például, sokszor mentünk már a családommal, a barátaimmal, vagy akár csak magam a Csobánc hegyre. Nekivágunk egy hátizsákkal, két zacskóval, és szemetet szedünk. Ez ugyanolyan érzés nekem, mint a véradás – magam erejéből segítek, és látom az eredményt."
