250 utas a vér útján!

Szeptember 30-án este - a Kutatók Éjszakája keretében - az OVSZ egy különleges utazásra vitte az érdeklődőket a vér útján. A 250 utazni vágyó Budapesten, Debrecenben, Győrben, Pécsen és Szegeden szállhatott be a képzeletbeli járműbe. A 9-10 megállóból álló utazáson végig lehetett követni, és az állomásvezetők jóvoltából hallgatni, mi történik a véradók által leadott 450 ml vérrel. Olyan fontos munkafázisokba is betekintést lehetett nyerni - az év többi napján zárt ajtók mögött működő laborokban -, amelyek elengedhetetlenek a véradás megvalósulásához, a vérkészítmények előállításához.

A fantasztikus hangulatú út egyik állomásán a résztvevők saját maguk nézhették meg vércsoportjukat, hemoglobinszintjüket és végezhettek kísérletet.

Pécsen és Győrben lehetőség volt éjszakai véradásra is, amit néhányan kiahasználtak és az út végén máris segítő karjukat nyújtották.

Szegeden két oszály tanulói utaztak velünk, akik megkezdték az ismerkedést e fontos és nemes üggyel. Ők már a következő generációk véradói lesznek.

Budapesten, a 19 órakor indult turnusban az M2 Petőfi Televízió stábja - 4 fővel - szintén részt vett és kamerájukkal rögzítették az "utazást", így teljes képet kaptak arról, miért fontos a folyamatos és kiegyensúlyozott vérellátás az országban.

Bízunk benne, hogy az utazás végére mindenki bővíteni tudta tudását, mi pedig gazdagabbak lettünk néhány új véradóval! Köszönjük!


Reméljük, néhányukkal véradóként is találkozunk a közeljövőben!