3 milliárd forint: 2 új és 3 felújított vérellátó, 3 év alatt

2015. november 30-val lezárult az OVSZ és konzorciumi partnere, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ TIOP-2.2.3-11/1-2012-0001 számú "A regionális- és területi vérellátó központok fejlesztése" elnevezésű projektje. Ennek révén 3 év alatt 2 új vérellátó - Pécs, Szeged - épült és 3 vérellátó intézmény - Debrecen, Miskolc, Tatabánya - kerültek felújításra, korszerűsítésre. A projekt az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott összesen 3 milliárd forintos támogatásból valósult meg.



Az Országos Vérellátó Szolgálat és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által 2013-ban kötött konzorciális szerződés keretében 2015. tavaszán átadásra kerültek a Pécsi és Szegedi Regionális Vérellátó Központok. A 2,3 milliárd forintos beruházásokkal ma már modern, korszerű körülmények között várjuk véradóinkat és látjuk el vérellátással kapcsolatos regionális feladatainkat Pécsett és Szeged. A hatékonyan lebonyolított közbeszerzési eljárások eredményeként a pályázati forrásból több, mint 700 millió Ft-ot megtakarítottunk, így a 2015. júniusában megkötött támogatási szerződés-módosítás alapján elindítottuk a projekt új szakaszát.

A projekt második szakaszában lehetőség nyílt arra, hogy a Debreceni Regionális Vérellátó Központ és a Tatabányai Területi Vérellátó épületeit felújítsuk, valamint a Miskolci Vérellátó új helyre, a megyei kórházba költözhessen. Mindhárom helyen az OVSZ új arculatának megfelelő, letisztult formavilágú, donorbarát környezet kialakítására törekedtünk. Reméljük, hogy a decemberi beköltözéseket követően véradóink is így látják majd és elégedettek lesznek az eredménnyel.

Az Országos Vérellátó Szolgálat hetente 300-320 helyszínen szervezett véradási lehetőséget biztosít a véradóknak, és ez évi 2 millió kilométernyi szállítást jelent. A projekt által lehetőségünk nyílt 19 új kiszálló jármű megvásárlására, ami a mobil-véradások hatékonyabb szervezését és lebonyolítását segíti.

Mintegy fél milliárd forintból vásárolhattunk új eszközöket, amelyek a vérkészítmények előállításának sebességét és biztonságát növelik. Az informatikai fejlesztés lehetővé teszi a vérkészletgazdálkodás hatékonyságának növelését is, de a WIFI-k bevezetésével a donorok kényelmét is szolgálja.

Pécs



Szeged



Miskolc



Tatabánya