Donornap

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, 

Kedves Kollégák 

és leginkább Tisztelt életet adományozó élődonorok! 

Szeretném, ha a mai ünnep mindenki személyes ünnepe lenne, mert lenne bennük egy fontos hasonlóság, amely igazi közösséggé formál bennünket. 
Tavaly 320 szervátültetés történt Magyarországon, ezek között 30 élődonoros veseátültetés. 
Nagyon fontos tény, hogy az élődonoros transzplantációk száma nem csökkent a megelőző évhez képest a koronavírus járvány ellenére, és persze beszélhetnénk arról is, hogy nem csupán esetszámban, hanem arányok tekintetében is több élődonoros szervátültetésre lenne szükség és lehetőség, de most inkább a másik oldalt szeretném kiemelni: 
Magyarországon, Európában és világszerte a szervátültetések többségét elhunytból eltávolított donorszervvel végzik. Tavaly nálunk a szervátültetések közel 91%-a így történt. 
Milyen érdekes, hogy ha életmentő szervátültetésről, a megújult életről beszélünk, akkor nem megkerülhető, hogy a halálról is beszéljünk. 

Minden életmentő szervátültetés egy adományozó döntésével kezdődik. 
A szerveket nem mások adják valahol a távolban, hanem mi adjuk, mi adhatjuk. 
Egy felmérés szerint a hazai lakosság 73%-a adná szerveit transzplantációs célokra halála után, de csupán 23% ismeri az ide vonatkozó jogrendet. Vagyis adnánk mi a szerveinket, de nem tudjuk, hogy hogyan kell azt csinálni. 

Az Európa Tanács 25 évvel ezelőtt kezdeményezte a Szervdonáció és Transzplantáció Európai Napjának, tulajdonképpen ünnepi rendezvényének megtartását, amelynek eredeti célja ma is ugyanaz, hogy tiszteletünket fejezzük ki azoknak, akik szervet adományoztak transzplantációs céllal haláluk után vagy élőként adták szervüket családtagjaiknak, vagy olyan embereknek, akikkel szoros érzelmi kapcsolatban állnak. A megszólító megemlékezés további fontos célja, hogy javítani tudjuk a szervadományozással kapcsolatos társadalmi tudatosságot. 

15 éve Magyarországon is van ünnepe az életmentő szervadományozásnak és átültetésnek.
Én 20 éve foglalkozom transzplantációs donor koordinációval, ami azt jelenti, hogy körülbelül 3000 elhunyt donor adataival találkoztam.
Minden egyes alkalommal egyéni és családi sorsok változtak meg egy hirtelen és nem várt tragédia, vagyis egy súlyos agykárosodás miatt, amikor minden életmentő terápia ellenére és után kialakult az agyhalál. Itt fontos azt hangsúlyoznom, hogy senki nem azért hal meg, hogy donor legyen, mert egy pusztító agyvérzés vagy traumás koponyasérülés, vagy éppen egy igen alattomos, elhúzódó újraélesztés miatt kialakult tartós oxigénhiány esetén az első cél mindig a beteg ember életének megmentése. A szervadományozás gondolata mindig és kizárólag csak a halál felismerését követően merül és merülhet fel. 

A mai napon kifejezzük tiszteletünket a donorok felé, hálát adunk a megújult életekért, de mindannyiunkat potenciálisan érintő és most mindannyiunkat elérő témaként felkészülünk. 
Mert a mai nap a mi felkészülésünkről is szól. 
Én akkor tudom tevékenyen kifejezni a tiszteletemet, ha az előttem álló jó példákat átveszem. 

Mit is kell tennem pontosan? 
Ott kell kezdenünk, hogy az agyhalál az halál. Az agyhalál oka, hogy megszűnik az agy vérellátása és így az oxigén és tápanyag ellátása, és ezért az agyat alkotó sejtek elpusztulnak. Intenzív osztályon történő ellátás és mesterséges lélegeztetés keretei között ezt a halál folyamatot felismerik és a keringés gyógyszeres támogatásával még egy bizonytalan, de rövid ideig a szívműködés megmaradhat. Az agyhalott működőképes szervei jelentik a szervadományozás csodáját! 
Magyarországon és a legtöbb európai országban a feltételezett beleegyezés elvét alkalmazzák az elhunytból történő szervadományozás szabályozására, amely azt jelenti, hogy ha valaki életében nem tiltotta meg írásban, hogy holttestéből szervet eltávolítsanak átültetési céllal, akkor az elhunyt beleegyezését kell vélelmezni. Miután ez a jogszabály és elv az önrendelkezési jogra épül, így ez a  döntésünk nem átruházható másra. Ezt azt jelenti, hogy az én szerveimről én dönthetek, vagyis más nem dönthet az én szerveim sorsáról, és ez azt is jelenti, hogy ez a döntés nem csupán egy lehetőség, hanem mindannyiunk személyes felelőssége. 
Mindenki jól döntött, aki döntött, akárhogy is döntött, mert a döntés ténye a fontos. 
És mindenki jól cselekedett, aki ezt a döntését megosztotta saját családtagjaival. 
Én is lehetek életmentő szervadományozó, mindenki lehet életmentő! 
Az én adományozó döntésemmel megmenthetem több ember életét, hiszen egy donorból akár 6 szervet is lehet transzplantálni. 
Az én adományozó döntésemmel, amelyet elmondtam otthon, megmentem a családomat is! Megmentem őket egy olyan döntés vélt terhétől, amely döntés őket meg sem illeti. Az egyetlen felszabadító dolog az lehet a gyászoló családnak, hogy visszaemlékeznek erre az otthoni beszélgetésre és képviselni tudják azt, az elhunyt döntését tiszteletben tartva. 

Egy döntés és egy beszélgetés. 
Én és mindannyian így tudjuk kifejezni tiszteletünket az életmentő donorok felé, mert mi is lehetünk életmentők! 
Köszönjük, hogy Önök előttünk járnak ebben és mutatják nekünk a helyes utat! 

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket! 

Dr. Mihály Sándor 
Transzplantációs igazgató, OVSz