185 ezer liter adományt gyűjtött az ország legnagyobb szeretet-szolgálata!

A véradók ennyi liter vért adtak eddig 2014-ben, és ezt szeretnénk további 31 500 egységnyi vérrel, azaz 450 milliliterenként növelni az advent és év vége időszakában.

Ajándékcsomag Szeretettel az Ön véradója felirattalA vér ajándék, adomány, amelyet szeretetből adnak a véradók, és ezzel ismeretlen életet mentenek. Milyen emberfeletti és egyben emberi dolog ez! Küzdünk valaki életéért, és sikerrel járunk! Ennek tudatosítása érdekében november 30-tól minden olyan beteg, aki vérátömlesztésben részesült, egy kis matricát kap a zárójelentésére, amely egy kis ajándékcsomagot ábrázol „Szeretettel az Ön véradója” felirattal.  Így próbáljuk tudatosítani a betegekben, és családjukban, hogy a gyógyuláshoz legalább egy véradó önzetlen ajándéka volt szükséges, azaz egy másik család vér-adománya. A hatékonyságot és hasznot hajszoló világban a donorok saját maguk számára teljes nyereség, haszon nélküli cselekedetet hajtanak végre, ami az erkölcsi erőt jelenti. Erre a példára ma nagy szükség van, hogy láttassuk nem minden mérhető pénzben, nem csak az gazdag, akinek pénze van, nem csak az tud adni, akinek feleslege van. Aki vért ad, önmagából ad! Ezt köszönjük meg vasárnaptól minden véradónknak azzal, hogy azon a napon, amikor az általa adott vért a gyógyításban felhasználják egy köszönő SMS-t küldünk a beteg emberek nevében. 
Akciónkkal a véradók és vért kapók lelki kapcsolatát akarjuk kialakítani, erősíteni, hogy legalább érezzék ezt az összetartozást, ha már nem ismerhetik egymást.

Gondoljon Ön is beteg embertársaira, és válassza az adakozás egy különleges formáját, a VÉRADÁS-t, ami a betegek számára a legnagyobb ajándék.