Életet adományozó kórház Díj 2019

Az Országos Vérellátó Szolgálat "Életet adományozó kórház" díjat adott át 2019. április 12-én a Magyar Kórházszövetség XXXI. Kongresszusán, mellyel a donorjelentő kórházak életmentő munkáját ismerte el.

   


A nyilvános elismerés a szervadományozás fontosságára hívja fel a figyelmet. Ezen felül intézetünk ilyen módon fejezi ki köszönetét a potenciális szervdonorokat jelentő és ellátó valamennyi intézménynek és dolgozóinak. A korábbi évhez hasonlóan 2019-ben is az a három kórház kapja a díjat, ahol a legnagyobb mértékben emelkedett a megvalósult szervdonációk száma 2018-ban - az azt megelőző évhez képest.


Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház (Székesfehérvár)
+7 megvalósult donáció (2017-es évhez képest)


Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet (Eger)
+6 megvalósult donáció (2017-es évhez képest)


MH Egészségügyi Központ, Honvédkórház (Budapest)
+6 megvalósult donáció (2017-es évhez képest)



2018-ban 41 kórházban összesen 168 alkalommal távolítottak el szervet elhunyt donorból transzplantációs céllal. Az év során összesen 505 életmentő, vagy életminőség-javító szervátültetés történt Magyarországon.